A Desszert.Dekor.hu honlap sütiket (Cookie-kat) használ annak érdekében, hogy még jobb felhasználói élményt és személyre szabott ajánlatokat nyújthassunk az Ön számára. Az oldal használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Kovászos kenyér

Kovászos kenyér

Hozzávalók:

20 dkg 10 órás aktív kovász, 50 dkg búzakenyérliszt (BL80), 3,3 dl hideg víz, 2 kávéskanál só

A kovász készítés menetét EBBEN A BEJEGYZÉSBEN találod (kattints a kiemelt szövegre). Az aktív kovász elkészítését is megtalálod benne.

Onnantól, hogy a kovászunkat aktiváláshoz megetetjük, kb. 19 óra múlva kóstolhatunk bele a finom kenyerünkbe. A kovászt érdemes még előző este megetetni, hogy másnap reggel neki tudjunk állni a dagasztásnak, kenyérsütésnek, és délutánra az asztalra tehessük az illatos, kívül ropogós, belül puha saját magunk készítette kenyeret.

Elkészítés:

Kelesztőtálba öntjük a vizet, feloldjuk benne a kovászt, ezután hozzászitáljuk a lisztet, és beletesszük a sót is, majd alaposan összedagasztjuk a tésztát. Köré és alá kevés olajat öntünk, majd lefedve pihentetjük 30 percig. Ekkor újra dagasztjuk. És 30 percenként még kétszer dagasztjuk, tehát összesen négyszer dagasztjuk a tésztánkat. Ha túl ragacsos, és szükséges, akkor dagasztás után megint öntünk a tészta köré az edény falához egy kevés olajat. Minden pihenő idő után láthatóan levegősebb és magasabb lesz a tészta.

A negyedik dagasztás után 60 percig pihentetjük.

Hajtogatások következnek: a tésztát a kelesztőtálban hagyjuk, a tészta szélébe belecsípünk, valamennyire kihúzzuk, vigyázva, hogy ne szakadjon el, és középre behajtjuk, óvatosan be is nyomjuk. Így csípjük-hajtjuk balról, jobbról, felülről, alulról, majd a megfordítjuk úgy a tésztát, hogy a hajtások alulra kerüljenek. A tál tetejét rátesszük, és hagyjuk újabb 1 órát pihenni a konyhapulton. Ezt a hajtogatást még kétszer megismételjük 60 perces pihentetések után. A harmadik (utolsó) hajtogatás után megint pihenés következik 1 órán át.

Ekkor - hogy a levegős, puha tésztánkban ne ejtsünk kárt, és ne nyomjuk össze - óvatos mozdulatokkal cipót formázunk belőle, és egy liszttel alaposan beszórt konyharuhába csomagolva jénaiban meleg helyen pihentetjük kb. másfél órán át.

Előkészítjük a sütőt: 260 fokra kapcsoljuk, alsó-felső sütéssel. Alulra egy lábasban vizet teszünk, ez biztosítja majd a párás környezetet. A sütőrácsra tesszük a mázas cserépedényt, ezt is felhevítjük.

A forró edény aljába búzadarát szórunk, és ráborítjuk a tésztát. Tetejét bevágjuk, vízzel megspricceljük.

25 percig 260 fokon, majd 35 percig 200 fokon sütjük. Hogy ne égjen meg a teteje túlságosan, tegyünk rá a sütési idő felénél egy sütőpapírt.

Rácson hagyjuk kihűlni, csak ezután szeljük.

 

 

TIPP: jénaiban is süthetjük. Ekkor a sütés előtti utolsó pihentetéshez formázzunk cipót, tegyük egy sütőpapírral bélelt edénybe vagy tepsibe, vágjuk be a tetejét, és tegyük meleg helyre 1,5 órára. Ha letelt a pihenőidő, készítsük elő a sütőt: kapcsoljuk 260 fokra, alulra tegyünk egy lábasba vizet, a jénaiba spricceljünk vizet, tegyük rá a tetejét, és helyezzük a melegedő sütőbe. Ha a sütő felmelegedett, akkor vegyük ki a jénait, sütőpapírral együtt tegyük át a tésztánkat a jénaiba, tetejét helyezzük rá, és toljuk a sütőbe. 20 percig 260 fokon süssük, majd vegyük le a jénai tetejét és 200 fokon süssük tovább még 40 percig. Hogy ne égjen meg a teteje, tehetünk rá sütőpapírt.

 

 

 

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Kovászos kenyér